8 tévhit a cégértékelésről
A cégérték a vállalatok mutatói közül a legfontosabb adat. Egyszerűen azért, mert ez az egyetlen olyan mutatószám, ami minden körülményt figyelembe vesz a vállalkozással kapcsolatban. A hangsúly a mindenen van. A bevételen, költségeken eredményen, eszközökön forrásokon át egészen a cégben lévő tudásig, ami magába foglalja a know-how-t, vevő, szállító, munkatárs kapcsolatokat. Sőt még a versenytársakkal való viszonyt is értékelni kell. Nincs olyan vállalkozással kapcsolatos tény, amit ki szabad hagyni, ha pontos értéket szeretnénk kapni. Éppen ezért a cégértékelés komoly felkészültséget és szakértelmet kíván. Ha ez megvan, akkor a tulajdonos pontos információt kaphat nem csak az értékről, de az érték mértékének okáról is.
Az alábbi leggyakoribb tévhiteket szeretnénk eloszlatni a cégértékeléssel kapcsolatban.
1. A cég értéke annyi, amennyit a vevő fizet érte.
Alapvető tévhit, ugyanis amit a vevő fizet az a cég ára, és nem az értéke. Az ár pedig egy alku folyamán fog kialakulni. Például, ha valaki feláron ad el egy 10 millió Ft értékű autót, mert mondjuk gyorsan van szüksége pénzre, akkor az autó mennyit ér? 5 millió Ft-ot? Természetesen nem. Az csak az ára volt az autónak. Az érték maradt 10 millió Ft.
2. A cégérték kalkulátorok megfelelő eredményt adnak.
Nem igaz. Olyannyira nem, hogy még becslésre sem szabad a kalkulátorokat használni. A megfelelően számolt cégérték magában foglal minden céges adatot, eredményt, kapcsolatot, és főként tudást. Ha ezek közül bármelyiket nem veszi az értékelő kalkulátor a megfelelő súlyozással figyelembe, akkor teljesen félrevezető érték jön ki eredményül. A kockázat óriási, mert az érdeklődőt teljesen félre vezetheti mindenféle felelősségvállalás nélkül. Ezen kalkulátorok célja az, hogy adatot halásszanak az érdeklődőktől. Óvakodni kell tőlük.
3. A cégértékelés nagyon drága dolog
Nem feltétlen igaz. Attól függ mihez kell az értékelés. Alapvetően két különböző értékelést különböztetünk meg (mi). Az egyik a pontos cégérték meghatározás. Ez akkor hasznos, ha a tulajdonos a megbízó, hiszen az értékelés során nem érdeke, hogy hamis válaszokat adjon, így azokat nem is kell ellenőrizni. Ez az értékelés bármelyik cég számára gond nélkül elérhető hiszen 2-400 ezer Ft-ról van szó csupán.
A másik értékelés az átvilágítás, ami csak akkor szükséges, ha valaki céget szeretne vásárolni, és a kötelező ajánlathoz át kell világítani a teljes szervezetet, hogy nincsenek-e esetleg elrejtett csontvázak valahol. Azaz ugyanazt az értékelést végzi el a szakértő itt is mint a pontos cégértékelésnél, csak minden választ le is ellenőríz. Ezért ez az értékelés hosszadalmas, sokszor a különböző területek szakértői is kellenek hozzá (jogász, könyvelő, mérnök stb) és a legkedvezőbb ár is 700 ezer Ft-tól kezdődik, míg a határ a csillagos ég. Az eredménynek, azaz a cégértéknek mindkét esetben ugyanannyinak kell lennie.
Azaz nem mindegy mire kapunk ajánlatot. Ha eladók vagyunk és gyanúsan magas ár szerepel az ajánlatban az értékelés elvégzésére, akkor méltán gondolhatjuk, hogy a felesleges átvilágítást akarják lenyomni a torkunkon.
4. A cég értékét nem lehet pontosan meghatározni.
Nem igaz. Pontosan ki lehet számolni minden cég értékét, legfeljebb az nem tudja, aki az ellenkezőjét állítja. De attól még lehetséges a dolog. Tény, hogy a cégértékeléshez komoly szakértelem és gyakorlat szükséges, és ezzel kevesen rendelkeznek. Elmondható, hogy 2-300 elvégzett értékelés után válik valaki cégértékelő szakértővé. De még az sem mindegy milyen szegmensben szerzett az értékelő tapasztalatot. Legtöbbször teljesen másként kell értékelni egy kis, vagy közép vállalkozást, mint egy nagyvállalatot. Mindig meg kell győződni róla, hogy az értékelőnek megfelelő tapasztalata van az értékelendő cég szegmensében is.
5. Könyvvizsgálók tudnak a legjobban céget értékelni.
Nem igaz. A könyvvizsgálók számviteli szakemberek, akik a cégeket leginkább számviteli megközelítésben vizsgálják. Mert az a szakterületük. Ez azonban nem elegendő, és az ő értékelésük nagyon eltérhet a valós cégértéktől. Sajnos esetek legnagyobb részében negatív irányban. A könyvvizsgálók egyszerűen nem kalkulálnak a cégek nem számviteli értékeivel, vagy nem megfelelően teszik azt. A pontos cégértékelést kizárólag olyan közgazdász tudja elvégezni, akinek ez a szakterülete, és ezen a téren szerezte a tapasztalatát. Röviden egy könyvvizsgáló olyan szakszerűséggel végez el egy cégértékelést ahogyan egy cégértékelő szakértő könyvvizsgálna.
6. A cég értékét kizárólag a mérlegből, és eredménykimutatásból meg lehet határozni.
Nem igaz. Ha egy értékelő csak ezeket az adatokat kéri el akkor menekülni kell, mert az értékeléshez szükséges információk nem több mint 20%-át szeretné csak az érték meghatározásához felhasználni. Ezekből az adatokból még megbecsülni sem lehet a cég értékét. Maximum egy nagyon széles sávot lehet meghatározni, aminek értelme nincsen, hiszen nagy összegeknél még 5% eltérés is jelentős tétel lehet.
7. Csak akkor szükséges tudni mennyit ér a cég, ha el akarjuk adni, vagy meg szeretnénk vásárolni azt.
Nem igaz. Ahogy az a bevezetőben is említve volt, a cégérték a legjobb mutatója a vállalat fejlődésének. Ha a cégérték nő, akkor a vállalkozás fejlődik. A legsikeresebb cégvezetők értékalapon vezetik a cégüket. Azaz kizárólag olyan döntéseket hoznak, ami növeli a cégértéket. Ha csak ebből a szemszögből hozunk döntést, akkor fejlődni fog a cégünk.
8. A cégértékelés eredménye csak egy szám.
Nem igaz. A helyesen elvégzett cégértékelésnek tartalmaznia kell az indoklást is. Ez azért fontos, mert ebből a vezetés tudhatja, hogy mi növeli/csökkenti a cégének értékét. Azaz ezeket ki is lehet javítani, és ezzel emelni az értéket. Gyakran előfordul, hogy a megrendelő a cégértékelés után visszalép a cég eladásától, és inkább szán időt az értékcsökkentő tényezők kiküszöbölésére, hogy majd 1-2 év múlva akár kétszeres áron értékesítse a vállalkozását.
Egy ajánlás: www.cegertekszamitas.hu